Zichy és Vásonkeői Zichy Mária Terézia grófnő
A Zichy család Palotai főágának Nagylángi ágából született 1944. február 10-én. A Nagylángi ág rendelkezett a Zichy család legnagyobb és legkiterjedtebb birtokállományával. Édesapja a Czifferi ághoz tartozó, gyermektelenül maradt nagynénjétől, Pálffy Miklósné Zichy Margit hercegnétől kapta örökül a nagyhörcsökpusztai uradalmat, ahol gyermekkorát töltötte. Innen kellett menekülniük a nagybirtokrendszer felszámolását és az államosítást követően. Sorsuk, mint minden főúri családnak, kitelepítés és embert próbáló meghurcoltatás lett.
A nagyhörcsökpusztai birtokáról elűzött, végül Budapesten menedéket találó Zichy család ekkor még csak sejthette, hogy életüket nemcsak a gyermek érkezése állítja újabb feladatok elé, de a történelem is. 1944. február 10-én, gróf Zichy György és gróf Hadik Mária leányaként, Budapesten az I. kerület, Úri utca 34. szám alatt megszületett lányuk, aki a keresztségben a Mária Terézia nevet kapta. Keresztlevelének tanúsága szerint a keresztvíz alá gróf Eszterházy Lászlóné, született gróf Széchényi Sarolta tartotta február 25-én a Belvárosi Plébániatemplomban. 3 hét múlva megszállták az országot a német fasiszták. Az ország napjai állandó halálfélelemben teltek, a totalitárius hatalom embertelenségétől rettegve. A család ekkor a még pólyás Mária Teréziával és nem sokkal idősebb bátyjával, Jánossal, elmenekült az országból. Néhány év múlva azonban, bízva az ország sorsának konszolidálódásában, visszajöttek. Amikor ezt követően viszont a kommunisták vették át a hatalmat,
budapesti lakásukba becsengetett az Államvédelmi Hatóság és közölték, hogy lakásukat államosították, és egy éjszaka alatt innen is elűzték őket. Az egész családot a Hortobágyra deportálták. Embertelen körülmények és állatok között éltek, napjaik jórészt mezőgazdasági kényszermunkával teltek. Nevük “Batthyány-brigád” volt. Kint dolgoztak a mezőkön a többi arisztokratával, ahol a visszaemlékezések szerint brigádjuk répaszedő versenyt is nyert. Derűs és jó természetű édesapja legyeket főzött a levesbe, mondván “abba hús is jár”. Az egyik sorakozó alkalmával az egyik pribék puskatussal szétverte a nem szabályosan álló kislány lábujjait. Minderre élete végéig gyűlölet nélkül, humorral volt képes visszatekinteni. A kitelepítés után nem költözhettek vissza Budapestre, hanem egy Fejér megyei kis faluban, Szabadbattyányban húzták meg magukat. Édesapja, aki több nyelven beszélő “europeer” ember volt, a vasúti sínek közül szedte a gyomot, mert más munkát nem kapott.
Így kezdte iskoláit 1950-ben a többszörösen felégetett, háború utáni Magyarországon, míg tanulmányait az 1956-os forradalom eseményei el nem sodorták. Egy korabeli filmhíradó tanúsága szerint a kamaszlány vöröskeresztes önkéntesként ápolta a sebesülteket. A forradalom elbukását követően a család úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg újra meghurcolják őket, ezért elhagyták szeretett hazájukat. November 23-án éjszaka, a még megmaradt néhány családi ezüstöt és emlékeiket ruhájukba tekerve, átúszták a jéghideg Fertő-tavat. Bécsbe menekültek, ahol barátaiknál találtak szállást. Mária Terézia azután Grazban és Bécsben folytathatta tanulmányait. A középiskolát a bécsi Sacre Cour gimnáziumban végezte el. Miután ekkorra már annyi elesettségnek és nyomorúságnak volt tanúja, a számkivetettséget pedig maga is átélte, úgy döntött, hogy szociális gondozó lesz. A képzést sikerrel el is végezte, ami után Münchenben talált állást, ahol ápolónőként hajléktalanokkal foglalkozott. Továbbra is nehéz sorsban éltek, de munkája mellett barátnőivel színielőadásokat és gyűjtéseket szerveztek, a befolyt összegből pedig a náluknál is szegényebbeknek tüzelőt és ennivalót vásároltak, amit maguk hordtak fel nekik. Beiratkozott az egyik müncheni egyetem szociológia karára is, ahová munkája és karitatív tevékenységei mellett járt.
1970. április 11-én feleségül ment Freiherr von Twickel Clemens Augusthoz, Németország egyik legrégebbi főnemesi családjának fiához, akivel a család vesztfáliai Havixbeck-ben lévő birtokára költözött, és neki három gyermeket szült (Clemens August 1971, Marie 1973, Georg Albert 1975). Mivel apósa, Rudolf Freiherr von Twickel 1953-ban a német Malteser Hilfsdienst egyik alapítója volt, természetesen férje máltai szellemiséggel átitatott családja is támogatta karitatív tevékenységeiben. Életét teljes egészében a rászorulók megsegítésére fordította.
Rövid idő alatt belefolyt a német Máltai Segélyszervezet vezetőségének munkájába, amelyen keresztül kiterjedt kapcsolatrendszerre tett szert, melyet a magyarországi rendszerváltás után hazájába hazatérve, igyekezett minél inkább a magyar rászorulók megsegítésében kamatoztatni. 1988-ban az Ungarischer Malteser Caritasdienst egyik németországi megalapítója és alelnöke lett. Csöndes, odaadó munkával szolgálta a határon belül és kívül élő magyarokat.
Csilla von Boeselager halála után, 1994-től ellátta az egyre nagyobbra növő szervezet elnöki feladatait is, de ugyanakkor aktív tagja volt a havixbeck-i Katolikus Nőegylet és a Szt. Dionysius Testvériség szervezeteknek is. Karitatív munkáit fáradhatatlanul végezte a német és a magyar rászorulók érdekében is. A elesettek védelmében tett tevékenységei elismeréseképpen 1992. február 3-án a Máltai Lovagok Rendje felvette soraiba mint tiszteleti dámát.
Amikor kitartó biztatására férje a régi Zichy birtokok környékén, Szekszárdon vásárolt földeket, első dolgai közé tartozott, hogy felvegye a kapcsolatot a helyi máltai szervezettel. Igyekezett a város és a környék rászorulóin is segíteni, akik aktív közbenjárására jelentős anyagi támogatásokat kaptak a németországi Máltai Segélyszervezettől, de személyes adományai is nagyvonalúak voltak. A szekszárdi Zrínyi Miklós Általános Iskola szegény sorsú diákjai éveken keresztül az ő jóvoltából kaphatták meg azt a tartalmas reggelit, amire otthon nem telt. Különböző ünnepek alkalmával a város hajléktalanjairól rendszeresen meleg étellel gondoskodott. Szekszárd 9 iskolájának 250 nehéz körülmények között élő gyermeke köszönhette neki új pár cipőjét 1997 januárjában. A környék árvízkárosultjait jelentős pénzadománnyal támogatta. Éveken keresztül nagyvonalúan segítette Szekszárd önkormányzatát, hogy az erdélyi Nagyenyeden élő gyermekek rendszeres Tolna megyei nyaraltatása megvalósulhasson. A város jótékony célú Erzsébet báljának fővédnökeként és személyes adományaival is éveken keresztül többszáz nehéz körülmények között élő családnak biztosított karácsonyi élelmiszercsomagokat.
Nagy figyelemmel fordult a határon túli magyarság ügyei felé. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Határon Túli Irodáját jelentős összegekkel támogatta, majd működési költségeit több éven keresztül, teljes egészében finanszírozta. Sokezer határon túli magyar kaphatott így szállást és ellátást, valamint orvosi segítséget. Különös gonddal támogatta a kárpátaljai magyarságot. 1995-ben az ő segítségével alakult meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezete, és székházát is az ő támogatásával újíthatta fel. Részt vett a “Családok a családokért program” elindításában, melynek keretében több mint 120 magyarországi és kárpátaljai magyar család között jött létre élő, támogatói és emberi kapcsolat. Az 1998-as árvíz idején rendkívül aktívan vett részt a segélyek megszervezésében és koordinálásában, többször személyes anyagi támogatásával.
Fenti társadalmi szerepválallásainak egészen korai haláláig, a környezetének szeretetében és megbecsülésében eleget tett. Ennek elismeréseképp Szekszárd és Beregszász városa is posztomusz díszpolgárává választotta. Életével a legteljesebb mértékben megfelelt a Twickel és a Zichy családok sok évszázados társadalmi szerepválallásai által támasztott hagyományoknak, őseinek méltó örököse volt, megbecsülést szerezve mindkét családnak. A Havixbeck-i kastély kapuja fölött egymásba fonódó két ősi címer hirdeti Magyarország és Németország közös történelmi felelősségét és feladatait a szegények támogatásában.
2000. május 19-én, 57 évesen, hosszú szenvedés után hunyt el Münsterben. A havixbeck-i családi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Életét az átélt és tevékeny hit, kötelességtudat és felebaráti szeretet jellemezte, ezen lelkületében mindenkor a máltai eszmét szolgálta, melynek jelmondata:
“A hit védelme és a szegények szolgálata”
